Ítélet Magyarországon

Beágyazott videó
cover
Eredeti cím:
Judgment in Hungary
sFilm adatlap:
sFilm
Év:
2013
Játékidő:
108 perc
imdb_icon értékelés:
7.5
Rendező:
Író:
Szereplők:
Megtekintések:
1,215 (451)
Leírás:
K. Árpád, K. István és P. Zsolt a vádirat szerint 2008 elején arra az elhatározásra jutott, hogy az igazságszolgáltatás nem látja el rendesen a feladatát, ezért saját kezükbe veszik a rendcsinálást és fegyveres támadásokat kezdenek romák házai ellen. 2007-ben a K. testvérek elmentek egy Magyar Gárda-avatóra is, de a szervezet "nem tartották kielégítőnek az adott társadalmi helyzet megoldására". #Dokumentumfilm #Romagyilkosságok Ezután raboltak ki egy besenyei vadászt, akitől először szereztek fegyvereket. Az első támadásoknak még nem voltak halálos áldozataik, miután azonban Nagycsécsen öltek is, nem rettentek vissza, mert úgy vélték, így érhetik el a céljukat, a félelemkeltést. Cs. István negyedrendű vádlottal 2008 márciusban találkoztak a debreceni focicsapat szurkolói klubjában. Cs. korábban Koszovóban szolgált szerződéses katonaként, a cigányokkal kapcsolatban pedig olyan véleményt képviselt, aminek alapján a többi vádlott úgy érezte, rávehető a támadásokra, írja a vádirat. Ő később sofőrként volt jelen. A hat halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat feltételezett elkövetőit 2009. augusztus 21-én fogták el egy debreceni szórakozóhelyen. Hajdú Eszter végigülte a romagyilkosságok tárgyalássorozatának 167 napját, és Ítélet Magyarországon címmel megrázó, külföldön már számos fesztiváldíjat nyert filmet készített róla. Keményen fegyelmezett hozzátartozók, gátlástalanul hazudozó tanúk, pontos kép a mai Magyarországról.

Elérhető megtekintő linkek: 22

Hozzászólások
Nem szólt hozzá még senki sem.